LÁMPÁS BŐRÖNDPOLC titkos kapcsolóval

Fali polc bőröndből készült már több is, mégis, ez az egy kicsit más most, mint a többi. Szerettem volna tenni bele egy kis extrát, egyrészt azért, hogy nekem is kihívást adjon egy újabb darab elkészítése, másrészt meg, hogy a használóit is kicsit megmozgassa, megviccelje.

Ez ugyanis egyik alkotóbázisom színhelyére került, a Home-Made Hostelbe, ott pedig pontosan a kanapéra fáradtan lehuppanó turisták feje főlé a falra.

Nem csak polcra, lámpára is szükség volt a kanapé fölött, de egy újabb sorozatgyártott, felcsíptethető fajta helyett inkább valami egyedibbre vágytam most.

A hostelben sok bőrönd van. És hogy ez a polc is miért pont abból készült, ezekről majd később beszélek a blogon.

Bőrönd került a szekrények tetejére, néhány az ágyak alá tárolók gyanánt, illetve ágyak föle, falakra polcként.
Többüknek az egyszerűbb használhatóság kedvéért leszereltem a tetejét. Most már inkább igyekszem egyben megtartani őket, emiatt viszont egy jó párszor meg kellett forgassam ezt a darabot is a levegőben, mire összeállt, hogy végül hogy nézne ki jól, úgy, hogy közben még használható is legyen a lámpával együtt.

Mivel ezzel a bőröndpolccal semmilyen más megkötésem nem volt, sőt, határidők sem nyomasztottak, egészen jól lehetett szárnyaltatni a fantáziát, ami a lámpa elkészítését illeti.

Engem személy szerint mindig izgalomba hoz egy-egy olyan belsőépítészeti vagy csak dekorációs megoldás, ami meglepi, meghökkenti egy kicsit az embert, értsd titkos átjárók, gombnyomásra nyíló-csukódó rejtett elemek és hasonlók.
Tudjátok, olyanokra gondolok, mint egy ruhásszekrény, amin keresztül egy másik szobába, vagy akár világba lehet lépni, vagy amikor pl. egy faltól falig beépített könyvespolc egyik eleme nyílik meg átjáróként, ha éppen valamit megnyomsz vagy kihúzol, csettintesz stb.

Na kinek ugrottak be ismert mesék, filmek, amikben hasonók szerepelnek? Kíváncsi vagyok együtt mennyit szednénk össze! Ha tudtok valami különlegesről, szívesen látnám vagy hallanék róla!

Én például egy ilyet láttam Gayer-Anderson katonatiszt kairói házában. A háremhölgyek egyik szobájának sarkában volt ez az ékszertartó polcos szekrény titkos átjáróval, ami egy keskeny körfolyosóra nyílt.

Én simán elmentem volna mellette, ha az egyik őr nem mutatja meg. Egy egész faldarab jött ki a nyíló ajtóval.

A koszból látszik, hogy gyakran használhatták, úgy néz ki, itt tényleg szükség volt rá, és nem csak viccesek akartak lenni.:)

Nekem kisgyerek korom óta a fejemben van az a kép, amikor egy könyvet akarsz leemelni egy polcról, de az hirtelen elindít valamit, pl. megnyitja azt a bizonyos rejtett könyvespolcos átjárót. Arra már nem emlékszem, hogy melyik filmben láttam, de szerintem többen is volt ilyen.

Mindig is akartam ilyet valahol, de akkor én még úgy tudtam, hogy ilyen nincs és nem is lehet a valóságban, hisz ez mind csak valami varázslat lehet.
Azóta eltelt egy kis idő, most már az ilyen “lehetetlennek tűnő” megoldások kifejezetten szórakoztatnak, az akarat pedig, hogy megvalósítsam őket, tettekre késztet.

Majd látni fogjátok még a blogon, különösen lámpakapcsolók terén teljesedem ki ebben a témában igazán.

Igen, úgy látszik ez a kutya egy visszatérő dekorációs elem

De kanyarodjunk csak vissza a bőröndhöz.
Tehát adott egy bőrönd, polc lesz belőle. Ha már polc, könyv biztosan lesz rajta. Ha már olvasunk is, lámpa is kell, lógni fog le róla. Azt meg fel is kell valahogy majd kapcsolni, akkor hát jöjjön most az a varázslat, könyv fogja kapcsolni, mert nincs ugye lehetetlen.

A “könyv” címet is kapott, egy kis utalással a lámpára, szóval egy mini segítség ahhoz, hogy könnyebben megtaláljuk azt a kapcsolót.

“Let there be light”, azaz “Legyen világosság”.

Elkészült a műhelyemben a mű, de a végleges helyére szállítása még váratott magára, mivel mindeközben a Humusz szövetség pályázatot hirdetett újradizájnolt tárgyak témájában. Ez a bőrönd is indult a megpróbáltatáson, és nagy meglepetésemre másodmagával meg is nyerte azt. Kiállítások sorozata követte az eseményt, a legjobb művek útnak indultak és hónapokig járták az országot. Honlapjukon erről is mesélnek és elmagyarázzák azt is, mi is az a re-design (magyarul redizájn..), mert hogy most már ilyen kifejezés is létezik.:)

Cikk az Ötlet mozaik magazinban

Na, ez azért egy szerencsés bőrönd, ki tudja, szebb korában is mennyit utazhatott, aztán halálra ítélték egy dohos padlásra dobva, most meg mégis útnak indulhatott megint.

Itt megnézhetizek, hogy is működik a gyakorlatban, az első fél percben mutatják be a bőrönd-polc-lámpát.

Nekem itt tűnt csak fel, hogy elhagyták a két vékony fapálcát, ami nyitva tartotta a bőröndöt a falon, és két otromba deszkadarabbal pótolták. De sebaj, a lényeg, hogy megoldották, én meg javítottam utólag a hibát.

Nagyon jófejek voltak egyébként, elárasztottak rengeteg nyereménnyel!
Szuper menő barkácsgépek, praktikus asztalos könyv, magazin előfizetés és más kreatív füzetecskék. Ennek ugyan már 2 éve, de ezúton is nagyon köszönöm nekik, nem is tudják, milyen hasznos lett mind!

A továbbiakban még megosztok pár részletet az elkészítéséről, ha van kedvetek, olvassátok tovább, ha pedig elég volt, akkor örülnék, ha lejjebb gördítenétek, és megírnátok nekem, hol és milyen ötletes megoldást láttatok az emberek meghökkentésére, akár filmekben, akár a valóságban valahol!

Így készült:

 

Néhány kivételtől eltekintve a bőröndjeim nagyját az utcáról szedtem fel. A kivételek általában azok, amelyek valamiért eltérnek a megszokottól, egyedi tervezésű ritka darabok, vagy egyszerűen csak különlegesen szépek, ezekre általában piacokon vagy az éteren lelek.

A bőrönd, amit most használtam fel, inkább kivételesen ronda. Mégis megvettem, mert az eladásra szánt kupacban volt tényleg különleges is (majd írok arról is).

Országlátogatási céllal egybekötve végül órákig vezettünk értük egy vidéki kis faluba, télen, javarészt végül sötétben, egy közel 30 éves, fűtési defektes kocsival. Az egésznek semmi értelme nem volt..
Egy padlásról cipelte le őket a bácsika, büdösek és borzasztóan mocskosak voltak.

Szerencséjére ennek a darabnak is van azért egy kis különlegessége, valamiért duplafogójú, és nagyon szimpatikussá válik nekem azáltal, hogy abszolút látszik rajta az emberi kéz nyoma. Drótokkal lettek rögzítve a fogók, a drót pedig belül egy fapálcához. Így is hagytam éppen ezért.

A polcok beszabásával kezdtem. Vagyis előbb megterveztem az egészet a fejemben.

A hostel stílusához igazodva régi újságpapírokkal béleltem ki. Ez egy nagyon lassú folyamat volt végül, nem a vagdosás és ragasztgatás miatt, hanem mert közben időutaztam is egyet.

“Dolgozók, jelentkezzetek bányamunkára!”

A beszabdosott deszkák sötétbarna pácot kaptak, majd rögzítettem őket egymáshoz és a bőröndhöz is kívülről, mindenhol fekete gipszkarton csavarral, hogy ne legyen annyira feltűnő.

“A könyv” igazából nem egy könyv, hanem egy lécdarab, mert másképp a könyv lapjaihoz nem tudtam volna rögzíteni a kapcsolót. Erre a lécre került egy borító és rá a kinyomtott cím. Az egész kapott még egy lakkréteget is (matt parkettalakk), hogy ne koszolódjon el a sok használattól.

A lámpa kapcsolója végül egy húzókapcsoló lett (általam egyébként sokat alkalmazott, mert nagyon ötletes találmány), amit egy pici fadarabra csavaroztam, azt meg feldrótoztam a bőröndre. A kapcsoló is egy darab dróttal van összekötve a “könyv” hátsó élével, tehát a léccel, így aztán, ha le akarod emelni a polcról, az meghúzza a kapcsolót, ugyanúgy, mintha egy állólámpából lelógó madzag-kapcsolót húznánk meg.

Jaj, pont árnyékban..na most már mindegy

A kéteres villanyvezeték a bőröndbe kívülről, a kapcsoló melletti lyukakon keresztül megy be, és ugyanúgy ki, közben az egyik fele átmegy a kapcsolón, a másik a csokin. Az utóbbit nem is kellett volna elvágjam, de így kényelmesebb volt dolgozni.

A vezeték a bőrönd mögött megy tovább, az egyik végén konnektorba dugható dugóval, a másik végén (ami fentről megint belemegy a bőröndbe) pedig foglalattal és villanykörtével.

Érdekes, hogy a kapcsolókérdés kevesebb fejtörést okozott, mint maga a könyv rögzítése a polchoz. Mert rögzülnie is kellett, és lehajlania is, de úgy, hogy közben balra jobbra már nem dől. Több alapanyagot is kipróbáltam, de mindegyiknek volt valami baja. Végül egy vékony cd-tokból kivágott kis műanyag darabka lett a nyerő, a tok osszecsukódó részéből.

De ezzel sem lett hiánytalanul tökéletes, így aztán beáldoztam egy másik könyvet is, úgyhogy az “a könyv” mellé került egy másik is fixen. Vagyis az is csak egy deszkadarab egy régi könyv borítójával, alulról rögzítve a polchoz. De így ez már nem hagyja dőlöngélni a másikat, és szerencsére a másik oldalra már nem kellett egy harmadik.

Végezetül belefeszítettem a nyitott bőrönd alsó és felső része közé a két szélére két hosszabb, előre bepácolt lécet, ami a bőröndöt tartja nyitva a falon.

Aztán már csak a falra felszerelés és a berendezgetés maradt hátra. Könyvek, régi óra, fotómasina, gyertyatartó, mackó, miegymás.

Kábé ennyi az egész! 🙂
Sziasztok!

A műhelyben sok más hasonló alkotás is készül, ha kíváncsi vagy, kövesd az oldalam a facebookon is, és mindenről értesülsz!

Itt a blogon pedig az apró kreálmányokon kívül lesz még sok szó enteriőrökről, lakberendezési tippekről, lomtalanításról, újrahasznosításról, házi praktikákról, ritka és érdekes tárgyakról és mindenekelőtt sok sok bőröndről! Csak saját ötleteket és alkotásokat osztok meg.

Share this...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.