Helyzetjelentek

Nagy lendülettel indultam neki a blognak még a télen, sok év halogatás után. Gondoltam, most már annyi téma összegyűlt, amit a blog profilján belül megoszthatnék veletek, hogy még ha új dolgoknak neki sem állnék évekig, legalább annyi ideig írhatnék csak az eddigiekről. Télen, gondoltam, több idő van irogatni, képeket válogatni, gondolatokat összeszedni akár hónapokra előre is. Tavasztól már inkább házon kívül van az ember, vagy műhelyen belül, de az elektronikától legalábbis messzebb. “Helyzetjelentek” bővebben