Bár a saját otthonaimba az évek során folyamatosan csempésződtek be valahogy újabb és újabb hintaszékek, igazából sosem gondolkodtam el azon, milyen érdekes és különleges bútordarabról is van szó. Egészen addig, amíg alkalmam nem adódott pár évvel ezelőtt másfél hónapot is eltölteni Kubában. Teherautókon zötykölődve jártuk be az egész szigetet a keleti csücskétől a nyugatiig, kizárólag helyi lakosok otthonaiban, magánszálláshelyeken megszállva, így jó sok alkalmunk volt belekukkantani az autentikus kis kubai életekbe.
Hát sehonnan sem hiányoztak a hintaszékek.
A legszegényebb háztartásokból sem, ahol egy ágyon, tévén és egy amerikai retro hűtőn kívül már szinte tényleg semmi más nem volt. Egy olyan helyi mini luxuselem ez, ami egyszerűen mindenkinek jár.
És ahogyan az élet nagy része itt inkább házon kívül zajlik, úgy házon kívül (is) vannak hintaszékek, sőt!
A porták nélkülözhetetlen elemei, díszei, amik színeikben, anyagukban, kialakításukban a legtöbb esetben még a ház stílusához és annak környezetéhez is alkalmazkodnak.
Mint itthon a pletykapadok, Kubában a házak elé kihelyezett hintaszékek is hasonlóan fontos szerepet töltenek be a mindennapi életben.
Egy ilyen helyen veszteglő hintaszék is a szociális élet egy igen fontos velejárója, jószomszédi csevegést vagy csak csendes szemlélődést támogatandó van ott, ahol. Ilyen, és más funkciókat betöltve is szinte minden háztartásban, otthonban, de még közintézményben is megtalálható, és nem egy, hanem általában több, gyakran legalább annyi, ahány tagja egy családnak van, vagy ahány embert közös ringatózásra elhelyezni éppen szeretnének.
Ugyanakkor ez a bútordarab tökéletes eleme egy olyan lelkiismeret-furdalás nélküli semmittevésnek is, ami alatt végülis mégiscsak csinál valamit az ember, hisz csak úgy önmagában ringani szinte mindenkinek, ösztönösen jó.
Valahol ilyen hasznos-haszontalan dolog a dohányzás is, pláne amikor azt “munkaközi” szünetében teszi valahol a ma embere.
Akkor most kapcsoljuk össze a kettőt, vagyis hármat, és képzeljük el, hogy egy kubai hintaszéken szivarozva aktív szociális életet élünk. Kubában simán eltelik így egy élet.
(Bár egyébként messze nem szivarozik annyi kubai az utcán, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.)
Hintaszék tehát mindenhol van, és kortól, indíttatástól függetlenül mindenki használja.
Elsétáltunk egyszer egy születésház mellett, Baracoa városában, a sziget legkeletibb csücskén. Az előterében 6-8 szülésre váró kismama ringatózott egyszerre, végtelen nyugalomban, közben a jó kis trópusi levegőt ki-be inhalálva.
Egy másik napon, ugyanitt egy kisebb embertömeg sétált egyszerre velünk szemben az egyik utcában, elsőre nem is tudtuk mire vélni ezt a nagy megmozdulást. Ki a biciklijét tolta, ki a vásárlását cipelte, mind az aktuális utcai ruhájában, beszélgetve éppen a mellette sétálóval. Aztán feltűnt, hogy a köztük guruló autó koporsót szállít, temetésre mentek.
Pár héttel később, Las Lunas városában, egy késő esti szálláskeresős mustránk során egy temetkezési vállalat ravatalozója mellett sétáltunk el. Nézzetek csak be, igen, hintaszékekkel van tele.
Másfél hónap elteltével teljes megnyugvással hagytam el a szigetet, nem tartottam már sem furcsának, sem túlzásnak, hogy hét és fél hintaszék vár rám otthon, sőt, már vártam is a viszontlátást. (Majd mutatom őket is.)
De még hátra volt egy hónapnyi Közép-Amerika, ahol a hintaszékeket a függőágyak váltották fel.
Mesélek majd még itt erről, arról, amarról, kövessétek, ha gondoljátok!
Itt is lehet: https://www.facebook.com/cofferworks/
Éljenek a hintaszékek!
