Rugós foci és a kulcsok

 

Ez még egy belvárosi lomtalanítós körút során került haza, az egyik utcai kupacban hevert. (Ezúton is köszönöm A.-nak, hogy átpasszolta nekünk.)
Rakosgattam, elpakoltam, előszedtem, szétesett, összeragasztottam, gondolkodtam, felakasztottam a falra és azóta is ott van. Bejárat mellett, kulcsoknak.

Az ötlet egyszerűen másolható, tennivaló nincs sok vele, jobb állapotú retró rugós focit meg még a neten is lehet már (még) találni.

Elsőre egyébként egy tálcára gondoltam, vagyis hogy focinézés közben milyen jól lehetne ezen szervírozni a sznekkeket meg az italt.
Ez végül elmaradt, mert így vált be jól, focit meg nem is nézünk, viszont kulcsunk van sok. De hátha valaki azt is kipróbálja helyettem.

Ez pedig itt -ha már így előkerültek a kulcsok-, egy menő kulcstartóm még régről, mutatom, hátha nektek is tetszik.

Egy tökéletes semmiértelme darab.

AJTÓ NÉLKÜLI KULCSOK

Jó szolgálatot tett annak idején, sose lopták el a kulcsaimat, mert hát minek?

Most meg már szinte nem is hordok kulcsot magamnál.

Egyébként ez a debreceni egyetem egyik régen leselejtezett kulcstartója (gondolom nem a kulcs nelküli ajtóké..), amit akkoriban egy oda járó ismerősömtől kaptam. Ezúton is köszönöm neki ezt a különleges, vagyis különös darabot.

Ha látok valahol régi rugós focit, szóljak?

És az üveggolyót megtaláltátok?


Ha kíváncsi vagy még más, hasonló újrahasznosítási ötletre, követheted a blogot a facebookon is!

Itt pedig lesz még szó enteriőrökről, lakberendezési tippekről, beszerzési helyekről, lomtalanításról, újrahasznosításról, házi praktikákról, ritka és érdekes tárgyakról és persze bőröndökről!

Csak saját ötleteket és alkotásokat osztok meg.

Share this...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük