Vendégházunk konyhája 1. rész

Bevezető, terv, “rossz” konyha

Vendégházunkat a Dunakanyarban egy erdőhöz közeli kis faházban, pontosabban egy csehszlovák típusházban alakítottuk ki. Annak idején a TÜZÉP-en is lehetett ilyen szerkezetkész házakat kapni, volt mindenféle méret és kialakítás. Főbb jellemzőjük, hogy elemeik előre legyártottak, belső tereik is viszonylag fix méretűek, előre megtervezett minden részlet. A legtöbb esetben már csak egy biztos alapot kellett kialakítani az összeállításukhoz, a mi házunk például beton lábakon áll a levegőben.

“Vendégházunk konyhája 1. rész” bővebben

LÁMPÁS BŐRÖNDPOLC titkos kapcsolóval

Fali polc bőröndből készült már több is, mégis, ez az egy kicsit más most, mint a többi. Szerettem volna tenni bele egy kis extrát, egyrészt azért, hogy nekem is kihívást adjon egy újabb darab elkészítése, másrészt meg, hogy a használóit is kicsit megmozgassa, megviccelje.

Ez ugyanis egyik alkotóbázisom színhelyére került, a Home-Made Hostelbe, ott pedig pontosan a kanapéra fáradtan lehuppanó turisták feje főlé a falra.

Nem csak polcra, lámpára is szükség volt a kanapé fölött, de egy újabb sorozatgyártott, felcsíptethető fajta helyett inkább valami egyedibbre vágytam most.

“LÁMPÁS BŐRÖNDPOLC titkos kapcsolóval” bővebben

KARÁCSONYFA zöldhulladékból 7 az 1-ben

Abszolút nem a mai alternatív karácsonyfa trendeket követi, mégis megosztom most veletek ezt a tizenvalahány éve készült replikát, mert ha most nem, akkor már valószínűleg soha.

Időben ennyire messzire azért általában nem fogok elkalandozni a blogon, de ha már előkerültek ezek a képek, hát itt vannak (a gyenge minőségük ellenére is), mert üzenetük még most is megállja a helyét. Hasznosítsunk újra, különösképp a hulladékot, még akkor is, ha az zöld.

 

Bár akkoriban eszembe se jutott még, hogy karácsonyfa nézhet ki másképp is, mint egy klasszikusan megszokott délceg darab, de ez a fenyőkivágós, lakásbankiszárítós, majd ablakbólkihajítós/kukábakivágós fenyőkezelési téma már akkor is a fejem felett lebegett, mint feldolgozatlan kérdés. Szerettem volna karácsonyfát, de ezt a folyamatot valahogy mégsem, meghát csóró diákként még keret sem nagyon volt ilyesmikre.

Így azóta is, minden évben inkább alternatív megoldásokon gondolkodom, abból baj nem lehet alapon.

A képeken fekete-, luc-, nordmann- és ezüstfenyőt láttok tiszafával, egy csipetnyi cédrussal, körtefa gyökerére erősítve.

“KARÁCSONYFA zöldhulladékból 7 az 1-ben” bővebben

ADVENTI VONAT GYUFÁSDOBOZOKBÓL

ADVENTI VONAT NAPTÁR

Ezt a kis adventi gyufásdoboz vonatot tavaly készítettem a fiamnak, most megmutatom netek is, hátha valamelyikőtök megcsinálná idén.

(Középhaladó szint, kell hozzá egy kis barkácsismeret, némi szerszám és sok türelem.)

Figyelem, elég pepecselős, macerás meló, ha egy alkalomra készülne, azt mondanám, ne is álljatok neki!

Idén én viszont már csak az előnyeit élvezhetem, mivel most már csak elő kell vennem és megtöltenem a kész vagonokat az idei meglepetésekkel. És ez így lesz még jó pár évig, szóval azért így már megéri.

“ADVENTI VONAT GYUFÁSDOBOZOKBÓL” bővebben